BOOGIE A ZONGORÁN

Szerintem nagyon nehéz gyermekkorom volt,
a család minden tagja engem pártfogolt.
Szerették volna, hogyha minden érdekel,
s én közben nem törődtem szinte semmivel.
És csak egy, és csak egyetlen egy érdekelt:
reggel, délben, este azt figyeltem, azt kerestem,
mikor, melyik állomáson szólal meg a "BOOGIE".

Egyszer egy zenetanár komolyan felkarolt,
talán már mondtam, nehéz gyermekkorom volt.
Apámnak megígérte, virtuóz leszek,
és végigzongoráztam négy vagy öt hetet.
Átmentem vizsgákon és tilos helyeken,
játszottam lányokkal és fúvós hangszeren.
Sok tervem megvalósult néhány év után,
de vaéahogy kimaradt a boogie a zongorán.
És csak egy, és csak egyetlen egy érdekelt:
reggel, délben, este azt figyeltem, azt kerestem,
mikor, melyik állomáson szólal meg a "BOOGIE".

És itt a zenekarban játszom mindenen,
egyedül zongorázni nem hagytak sosem.
Most végre eljátszhatnám, hogyha akarnám,
de ma már kinek kell egy boogie a zongorán?