A FÜST MEG A SZÉL

Mi nem féltünk a szellemektől,
hiába huhogtak ránk.
Ordítva dobokat vertünk,
hogy ez itt a mi utcánk!
Óriási tüzeket raktunk a sötét alá.
A füst meg a szél még emlékszik ránk.

És próbáltak világgá menni
az elvásott tornacipők.
A mocskot ha feélresöpörtük,
alatta aszfalt nőtt.
Bármikor elvitt a mozdony a holdfény alá;
a füst meg a szél még emlékszik rá.

És itt van és szálldos közöttünk,
az arcunkról mintát vesz.
S ha sóhajtasz, belül is megnéz,
Nem, nem, nem, ne védekezz!

Ha ész nélkül túlfűtöm a szívem,
ha robban a lázas kazán.
A magasba hiába vágytam,
ott nem vágytak rám.
Tárd ki az ablakod néha,
a vendég a közelben jár:
a füst súg, a szél zúg s emlékszik ránk.