NEM ADOM FEL


Míg a házadba bújtál a széltől,
a vihar engem elkapott és megtépett, de feldobott.
Míg a jó zárak óvtak az éjtől,
én láttam furcsa arcokat s az ingem valahogy elszakadt.
Amíg mérted, a fal milyen vastag,
az én fejem gyógyult már, és nem is fáj.

Amíg nálad a jópontok gyűltek,
én eldobáltam mindenemet, hogy szabadabb, gyorsabb,
könnyebb legyek.
Amíg fénylett a kertben az autód,
az enyém többször szétesett, mert üldözte a végtelent.
Az a hely kell, hol pont lesz az út,
hol minden szál összeér,
de az is fut, mint én.

Nem adom fel, míg egy darabban látsz,
nem adom fel, míg életben találsz,
nem adom fel, míg nem robbanok szét,
míg akad egy kerék, mi tovább vihet még,
mi tovább forog még.

Amíg nézted, a lány milyen szép,
engem eldobott vagy úgy szeretett,
ahogy álmaidban sem lehet.
Amíg próbáltad elvenni tőlem,
nem láttad, hogy velem száll,
és nélkülem már meg sem áll.
Az a hely kell, hol pont lesz az út,
hol minden szál összeér,
de az is fut, mint én.