A SEMMI KERTJE


Magába néz, egyre néz a szomorú két szem,
magába hull, csak hull egy kék vízesés mélyen.

Kövek magánya jobban sehol se fájhat,
a sárga álmú fák között dobol a bánat.

A semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred.  (mitte kiudasai)

Apró virág ébred, kelyhében ül a reggel,
a széllel érkezett, de nézd, megint csak felkel.

Esőzsinór lóg az égi fatetők lábán,
a könnyek kútja megtelik a szakadék száján.

A semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred.  (mitte kiudasai)

Az álom ujja játszik a húrokon halkan,
a régi hangszerek falán alszik a dallam.

Egy szótlan arcon a titkok mosolya ébred,
egy árva lepke álma tán az egész élet.

A semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred már,
a semmi kertje ébred.  (mitte kiudasai)