AZ UTOLSÓ SZERELMES DAL Hányszor elmondtam, hogy olyan dal, mely a szerelemről énekel, mától kezdve többé semmiképpen nem hagyja a számat el. Hányszor elmondtam, hogy régi téma, senkit már nem érdekel. Mégis folytattam a régi dalt, bár nem is én kezdtem el. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla. Mint a fuldokló, ki nem utd úszni, s kiabál az életért. Rajtam úgy tört ki az érzelgősség, amikor a láz elért. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla. Sokszor gondolkodtam már magamban, kitől tanulhattam el? Vannak napjaim, hogy minden dallam a szerelemről énekel. Úgy hiszem, hogy volt rég két szerelmes, valahol egy nyár végén. Volt már akkor is egy édes dallam, s azután születtem én. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla. Nem tehettem róla, nem tehettem róla, igazán, igazán, nem tehettem róla.